Tízórai

Amíg ki nem próbáltam, addig el sem tudtam képzelni, hogy mennyire fontos a tízórai és az uzsonna. Pedig mondhatni, majdnem ez a kettő kis étkezés vált a napom legfontosabb részévé a főétkezések helyett.

Nem azért, mert ezek a legfinomabbak, hanem mert nagyon jó támogató kisétkezések ezek, amelyek biztosítják, hogy a főétkezésekig ne haljak éhen, úgy, hogy nem pukkadok szét, és ráadásul tényleg finom gasztropillanatok ezek, ha hajlandóak vagytok rááldozni némi energiát és kreativitást. Persze, nyilván könnyebb, ha van már kész étrend, úgyhogy mutatom is, hogy mit ehettek nap mint nap tízóraira. 

Sült cukkini koktélparadicsommal
hozzávalók / 2 adag
 2 közepes db cukkini
 15 db koktélparadicsom
 2 dkg rukkola (egy kis maréknyi)
 2 ek olívaolaj
 só ízlés szerint
 bors ízlés szerint
elkészítés
1. A cukkiniket meghámozzuk, négybe vágjuk hosszában, majd felkockázzuk. A koktélparadicsomokat négybe vágjuk. A rukkolát megmossuk, megszárítgatjuk, majd nem túl apróra feldaraboljuk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. Egy nagy tepsibe sütőpapíron elterítjük a cukkinit és a paradicsomot. Meglocsoljuk egy kevés olívával, borsot és sót tekerünk rá. Jól összekeverjük, és berakjuk a forró sütőbe.
3. Kb. 15 perc sütés után tálra szedjük, rászórjuk a rukkolát, és tálalunk. Petrezselymes kuszkuszt adtam hozzá. Jó kis vega ebéd lett. 

Tzatziki

hozzávalók / 4 adag
 1 közepes db kígyóuborka
 450 g joghurt
 1 kávéskanál só
 1 gerezd fokhagyma
 1.5 ek kapor
 1.5 ek citromlé
 1 ek olívaolaj
elkészítés
1. A lereszelt uborkát ½ kiskanál sóval összeforgatjuk, majd szűrőbe tesszük egy tál fölé.
2. A joghurtot sűrű szövésű textilbe kanalazzuk, és szintén szűrőbe tesszük egy tál fölé. Mindkettőt legalább 4 órára a hűtőbe tesszük.
3. Mikor kivesszük, kinyomkodjuk az uborkát, majd összekeverjük a fokhagymával, a maradék sóval, a kaporral, citromlével, az olaj felével és a borssal.
4. Akkor a legfinomabb, ha hagyjuk összeérni az ízeket. Hűtve vagy szoba hőmérsékleten tálaljuk a maradék olívaolajjal meglocsolva. 


TOJÁSLEPÉNYES SZENDVICS FRISS ZÖLDSÉGEKKEL

HOZZÁVALÓK:

  • 1 ek olívaolaj
  • 8 tojás
  • 0.6 dl tej
  • 2 ek metélőhagyma
  • bors
  • 4 db péksütemény
  • 4 szelet cheddar sajt
  • mustár
  • majonéz
  • 1 marék rukkola
  • 1 db kaliforniai paprika
  • ELKÉSZÍTÉS:

  • A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
  • Egy közepes tepsit megkenünk véknyan olívaolajjal.
  • A tojásokat egy tálba öntjük és jó habosra verjük. Hozzáaadjuk a tejet, a metélőhagymát, a sót és a borsot. További 1 percig keverjük.
  • Beleöntjük a kikent tepsibe és 15-20 percig sütjük. Felszeleteljük.
  • A péksüteményeket kettévágjuk, majonézzel, mustárral megkenjük őket. Sajtot és rukkolát rakunk az alsó szeletre, majd 1-2 szelet tojáslepény következik, amit letakarunk egy szelet sajttal, végül jöhet a paprika és péksüti teteje.

 

MAJONÉZES CSIRKÉS ZSEMLE

HOZZÁVALÓK:

  • 4 szelet csirkemellfilé
  • frissen őrölt bors
  • 4 ek olívaolaj
  • 1 ek mézes mustár
  • 4 ek majonéz
  • 1-2 ek ketchup
  • 1-2 ek tejföl
  • ½ db lime vagy citrom
  • 5 dkg vegyes salátalevél
  • 4 db szezámos rozszsemle
  • ELKÉSZÍTÉS:
    • A húst megmossuk, szárazra töröljük, majd sózzuk, borsozzuk. Az olajat simára keverjük a mézes mustárral. A hússzeleteket megforgatjuk a keverékben. A szeleteket a kontaktgrillen aranyszínűre sütjük.
    • A majonézt, a ketchupot és a tejfölt simára keverjük. Kevés sóval és borssal, valamint a lime vagy citrom kifacsart levével ízesítjük. A salátaleveleket megmossuk, és papírtörlővel szárazra itatjuk. A zsemléket félbevágjuk, a vágott felüket száraz serpenyőben megpirítjuk.
    • A majonézes keveréket a zsemlék alsó felére kanalazzuk. Elrendezzük rajta a salátaleveleket és a csirkeszeleteket. Végül lefedjük mindet a zsemlék felső részével.



Apukám (egyik) kedvence...

egyszerű, de nagyszerű finomság..

- egy kis pohár natúr joghurt,

- kis pohár ízesített joghurt, valami gyümölcsös,

- zabpehely, 6 evőkanállal,

- édesítőszer ízlés szerint...,

- egy alma apróra felkockázva,

- 5-6 szem dió, apróra törve.

JÓ ÉTVÁGYAT BARÁTAIM!!!!!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el